Nos, büszkén jelentem, túléltük a Volt egyik leghúzósabb napját. Vicces volt látni, ahogy a tarajos és susogós nacis alakulatok együtt bandukolnak a fesztivál felé, lévén hogy tegnap volt Exploited és Cypress Hill. Bár a legjobban szerintem a nap harmadik nagy neve, Roni Size élő drum and bass koncertje érte meg. A magyar színtérről pedig bevizsgáltam Badár Sándor stand up comedyjét, majd a Blind Myself-et, a Subscribe-ot és Nemjuci-t.
A kora délután az egyik legkritikusabb pontja a fesztiválnak. Meleg is van, az ember még nem is részeg, de koncertek sincsenek még. Ilyenkor a választási lehetőségek: vagy kimenni a városba, vagy helyben maradni és keresni valami programot. Nos, én a másodikat választottam, és belebotlottam Badár Sándor előadásába, ami igencsak fesztiválozó-kompatibilis volt. Érts ez alatt “amikor a hullámvasúton hátba hánytak”, és “amikor szilánkosra tört a karom focizás közben” jellegű sztorikat. Nem ez volt életem legjobb stand up comedyje, de kellemesen telt az az egy óra. Mint ahogy a stand up comedyken szerencsére lenni szokott, most is tömve volt a sátor, amit pozitívumként könyveltem el.
Majd bekeveregtünk a susnyásba (a metál színpadhoz egy kis utacska vezet az MR2 színpad mögött; kb háromszor mentem el mellette, mire megtaláltam) megvakítani magunkat. A Blind Myself hozta a szokásos profi színvonalat, csak annyi hibádzott, hogy az egész koncert halk volt. A változatosságot a habfürdőből szabadult két mattrészeg tinilány hozta, akik elől a mosholgató arcok úgy ugrottak el, mintha legalább lángoltak volna. A félig teli sátor teljesen megtelt, mialatt a Subscribe berendezkedett. A két koncert között Drumcorps is került a várakozó playlistbe, aminek egy valaki biztos örült, majd a Requiem egy álomért zenéje után közvetlenül kezdett a Subscribe. Bár az álványzaton csüngés Bálint (a raszta hajú énekes) részéről elmaradt, ettől eltekintve az ütős kezdés után most is azt kaptuk, amit már megszoktunk.
Subscribe (Fotók: sziget.hu/volt)
A nap második véletlen öröme a Nemjuci koncertre tévedésem volt. Egész egyszerűen elolvadtam. Mindig javítja a zene élvezetét, ha énekesnője is van a bandának, az meg maga a főnyeremény, ha még jó hangja is van. Sajnos végig nem tudtam maradni, de az első háromnegyed óra alapján egy könnyed alternatív rock bandának írnám le őket. Bárhol máshol extra pont járna az akusztikus számért, ahol csak Juci énekelt és gitározott. Viszont egy fesztiválon a lassú, andalító számok tömeggyilkosok tudnak lenni, és most is így történt.
Roni Size
A nap nyertese számomra Roni Size volt. Eleinte kicsit sajnáltam, hogy kihagyom miatta az Exploitedet, de az első szám közepére sikerült túltenni magam ezen a problémán, a második közepére pedig azt is elfelejtettem, hogy van egy világ körülöttem. Élő dob, két énekes, két laptop, három szintetizátor, három dj. Így lehet élő drum and bass-t csinálni. Próbáltam a koncert végéről meglógni, hogy pihenjek kicsit Cypress Hill előtt, de a lábaim azt mondták, hogy én most bizony pattogni fogok, amíg a koncert véget nem ér. A remek zene mellett szerencsére a hangosítás is el volt találva, a basszusok gyomorrezgetőek voltak, az énekeseket is rendesen lehetett hallani, így fülig érő szájjal álltunk a koncert után, Cypress Hillt várva.
Cypress Hill
Sajnos a Cypress Hill közeledtével a tömegben a bunkók aránya vészesen megnövekedett, és roppant idegesítő volt, hogy tízpercenként odébb kellett araszolni, mert mellettem épp meg akarnak verni valakit, amiben én nem kívántam részt venni. Némi várakoztatás után beállt a dj a keverő mögé, elfoglalta a helyét a dobos, a rapperek is megjelentek a színpadon, és elkezdődött a bő egy órán át tartó bólogatás. A bal szekció első harmadában álltunk, ott halk volt a koncert, plusz a szöveget is alig hallottuk. Szerencsére ezeket tudtuk magunktól is, de azért mégiscsak jobb lett volna, ha a hangfalakból is hallom. A tömegből eközben olyan füst áradt, amitől szerintem a mögöttünk levő színpadnál is betéptek. És “ha már a tömeg szív, akkor az előadók miért ne?” alapon a színpadon is előkerült egy bong meg spangli. Mentek sorra a slágerek, közben egy dobszóló, majd a Rock Superstarral zártak, ami viszont ütött. Visszataps nem volt, de nem is kellett, csak lerombolta volna a hangulatot, ahogy csak bámulunk egymásra, és nem találunk szavakat.
Tegnapra már jégesőt jósolt mindenki, ami szerencsére elmaradt, viszont mára úgy tűnik, meg fog érkezni. Ha nem mos ki minket az eső, mára pankoskodás van tervezve Alvin és a Mókusokkal, némi indie móka The Moog és Amber Smith alatt, no és persze Manu Chao.
Korábban a Kultblogon: