Chris Clark tavalyi, Turning Dragon című nagylemeze nemcsak Flynn kollégánál és nálam, hanem az összes jelentősebb elektronikus zenével foglalkozó médium szakíróinál előkerült az év legjobb anyagai között. Zabolátlan energiái és kegyetlen ütemtörései sokaknak juttatták eszébe Richard D. James (Aphex Twin, AFX) legjobb pillanatait, és mivel az említett úr jó ideje nem kápráztatott el senkit, a nemrég kijött új sorlemezre, a Totems Flare-re sokkal nagyobb figyelem hárul.
A Turning Dragon tízpontossága egyáltalán nem volt előzmény nélküli: Chris Clark már az évtized eleji, kortalan klasszikusokat szülő Warp-korszakban ismerős lehetett olyan anyagaival, mint az Empty The Bones Of You vagy picit később a Body Riddle. Ezekre mindazok felkaphatták a fejüket, akik szívesen leástak a második vonalig, és nem elégedtek meg az Aphex Twin–Boards of Canada–Squarepusher trió magabiztosan magas színvonalú kiadványaival. A 2000-es évek előrehaladtával az említett nagyágyúk közül az első kettő elnémult, míg az utóbbi utolsó lemeze korántsem lett olyan magabiztos. A Warp is változik: még mindig az elektronikus topkiadók egyike, de már korántsem belőlük, hanem a Maximo Park vagy a Battles sikereiből él meg (kis sarkítással mondom ezt persze). Az elektronikus vonalon viszont továbbra is készen állnak olyan produkciókkal, amelyek készek év végi toplisták leigázására. Ilyen volt például Bibio idei, váratlanul nagyot szóló albuma, és Chris Clarktól, akit már rengeteg helyen emlegettek úgy, mint az újkori Richard D. James, szóval tőle is ekkora húzást vártunk.
A Totems Flare ugyanazt a stílus hozza, amivel a dél-angliai fazon sikert aratott legutóbb, és valószínűleg érezte, hogy semmi szükség különösebben nagyot csavarni a képleten. Sok tempóváltással, tört ütemmel és középgyors alá nem lassuló számokkal szántja fel a kottafüzet rendezett sorait. Az albumon szereplő 11 számból nem tudnék olyat mondani, ami különösebb csalódást okozott volna, még ha néha morogtam is, például hogy miért a nehezen beinduló Outside Plume-ot kell nyitó tracknek megtenni, amikor két zseniális sláger jön utána az EP-n is kijött Growls Garden és a teljesen elmebeteg Rainbow Voodoo képében. Erényei ellenére, mégis az előző Turning Dragon lesz az emlékezetesebb évek múltán is, ahol Clark sokkal egységesebb hangulatot tudott teremteni eszközeivel, ráadásul az a hangulat leírhatatlan volt: sötétnek sötét, de nem negatív, különösnek különös, de nem misztikus, hanem még annál is megfoghatatlanabb. Az egész albumot meghatározta az a szürkésfekete montázs-sárkány, ami ott trónolt steampunk-szemeivel a borítón; a Totems Flare elcseszett borítója ezzel szemben semmi ilyesmit nem mutat.
Azért kellemes élmény maradhat egy darabig ez a lemez, ami nagyban köszönhető az elődhöz képest sokkal több vokál-hangmintának. Clark ehhez nagyon ért, már az előző lemez legjobb száma is egy női rnb-énekhanggal feldobott darab volt (Volcan Veins), és itt is a Rainbow Voodoo férfivokálja viszi a prímet. Ahol pedig nem a vokálhang teszi emberibbé a dalt, ott a szerző viszi érzelmesebb irányba el azt: a Future Daniel vagy a Tails így válnak a lemez sötét lovaivá, és a lezáró, gitárpengetős(!) Absence felveti a kérdést: hogyan lehet azonos eszközökkel két, szinte teljesen különböző lemezt csinálni? Hát így. Négyes.
Link: