Sajnos számomra a nagy dobások közül mind a VHK, mind az Atari Teenage Riot kimaradt idén, de azért így is jutott élmény a zárónapon. Két okból nem hagyhattam ki a fesztivál utolsó napját. Az egyik ok a Therapy? frontemberének, Andy Cairns-nek szóló fellépése volt, a másik pedig a mostanában lendületben lévő Entrópia Architektúra várhatóan mindent elsöprő zajrituáléja.

Andy Cairns (Fotó: Edit Gaspar)

Már az évre sem emlékszem, olyan rég történt, hogy először és egyben utoljára láttam élőben a Therapy?-t. Az északír punk-rock legenda akkoriban még karrierje első évtizedének dalaival okozott feledhetetlen perceket. Azóta már kevésbé követtem a működésüket, de erre a koncertre mindenképp el kellett menni. Cairns a fővárosba varázsolt mátrai chill kulisszái között, a szabadtéri színpadon vezette elő egyetlen gitárral a lassan emberöltőnyi Therapy? munkásságának legjavát.

Nem állítom, hogy ne lett volna enyhe hiányérzetem, főleg a program elején, amiért a jól ismert és kevésbé ismert dalokat egyetlen hang és hangszer tolmácsolásában hallgathattam, de az ötven felé közelítő Cairns igazán kitett magáért, energiát és erőt nem kímélve szórakoztatta a nem túl népes közönséget, akik közül a többség hardcore Therapy? fannak tűnt. Kicsit olyan volt ez a koncert, mint egy kocsmai zenés beszélgetés, hiszen Cairns a dalok között rövid sztorikkal szórakoztatott minket, példának okért azzal, mit tehet egy punk apa, ha a gyerek popzenére gerjed.

Andy Cairns persze kiváló zenész és egészen remek énekes, így aztán lassan elfelejtettem, hogy se dob, se basszus, csak a régi kedvencek hömpölyögnek át a lampionfényben úszó estén, hogy emlékeztessenek, mennyire bírtam egykor a Diane, a Misery, a Turn, a Church of Noise dalokat.

A kellemes múltidézés után belehallgattam a Volkova Sisters és a Cantara produkcióiba. Utóbbi a Szabad az Á színpadnak keresztelt kisteremben kialakított, rendkívül hangulatos miliő ellenére sem hagyott maradandó nyomot, pedig a hegedűvel kiegészült, folkos-gótos zenekarban van potenciál. A Volkova Sisters azonban kifejezetten izgalmas műsort adott, melynek során ugyan folyamatosan az járt a fejemben, vajon mire emlékeztet ez engem, de persze nem ez a lényeg, hanem hogy pontosan és energikusan adták elő azt, amiben a legjobbak.

Entrópia Architektúra @ Fekete Zaj 2013

A nap végén aztán eljött az is, amit a legjobban vártam: az Entrópia Architektúra fellépése. A kisterem megtelt, emberekkel és energiával egyaránt, mikor az üvöltő, sípoló, zajongó, a törékeny harmóniát szétrepesztő hangmonstrum lendületbe jött. Lendült és letarolta a fogékony hallgatóságot. Kósa Csaba frontember vezényletével a zajbrigád a buddhista mantrákon, noise őrületen és szédítő transzon keresztül egy nagyon sötét, mégis megtisztító rituáléval ajándékozta meg a lelkes közönséget. A szavak kevesek, az utánérzés torz, csak az ott és akkor hiteles.

Az idei Fekete Zaj azt bizonyította, hogy bár a Mátra kétségtelenül különleges és vonzó helyszín, de egy jó line-up kárpótolja a tiszta levegő és a környezet hiányát. Szóval jövőre (akár) ugyanitt.

A fejléc képet Brian Kessler készítette.