Richard D. James hiányában a Warp egy ideje Chris Clark-ot próbálja az új Aphex Twin-ként kommunikálni, és nem is túloz akkorát, mint elsőre hinnénk. Persze egyértelmű, hogy a két producer munkája közt markáns eltérések vannak, de a mentalitásuk, hozzáállásuk a zenéhez igencsak egyezik. Ráadásul Clark idei sorlemeze, a Turning Dragon kiszabadul az experimental fogságából és a techno felé menekül, avagy valami olyasmit hallhatunk, mint Aphex Twin korai Analogue Bubblebath-jein, de az összehasonlítás itt véget is ér. Kritika.
Valójában ugyanis teljesen másról van szó. A Turning Dragon az elmúlt pár év egyik legnyersebb, legfaragatlanabb és legvadabb technolemeze: a zakatolás állandó jellegének köszönhetően a közel háromnegyed órás utazást tizenöt percnek sem érezni, s akármennyire is techno, amit hallunk, Clark univerzális gondolatokat felölelő kísérleti koncepciói végig hallhatóak. A hangolás már az első másodpercben megkezdődik, a New Year Storm frekvenciakeresése olyan, mintha a szerző St. Albions-ba vezetne haza éjjel, de valami portálon halad át, ami az egész környéket rémálommá változtatja. Hirtelen rázuhan a lábdob az autóra, leáll a motor, és nincs menekvés: előjönnek az éjszaka absztrakt manifesztációi – kicsavart szörnyetegek, vérvörös telihold és zaj, rengeteg zaj.
Döbbenetes a változás Clark korábbi lemezeihez képest, és legalább annyira üdítő is. Kevesebb a törtütem és elbűvölő melódiákból szinte semennyi sincs. A heves ütemek és nyakatekert elképzelések sokszor a Surgeon-féle This Is For You Shits mixlemezre hajaznak, de míg a droitwichi fenegyereknek ehhez majdnem harminc előadó felvételét kellett összekevernie, addig Clark egymaga szállítja az ötletes megoldásokat. Egyszer feszesre torzított r’n’b vokált hallhatunk (Volcain Veins), máskor agresszív brainstorming fültanúi lehetünk (For Wolves Crew), de vannak atmoszférikusabb elgondolások is (Gaskarth / Cyrk Dedication), a többi számról nem is beszélve. A Turning Dragon végig képes újat mutatni, egy pillanatra sem ismétli önmagát, és ilyesfajta kreativitásnak rég lehettünk utoljára fültanúi.
Erős munka ez, kérem. Talán nem fogyasztható akkora étvággyal, mint a Body Riddle vagy a Clarence Park, de tanúbizonyságot tesz arról, hogy Clark közel nyolc év után is tud újat mutatni. El sem merem képzelni, hogy miket lehet az ilyen matériákból egy live acten kihozni. Négyötöd.
Linkek: