Ha jól emlékszem, a Night volt az első szám, amit hallottam Zola Jesustól, illetve maga a Stridulum EP, aminek a maga idejében akkora sikere és kritikai elismerése kerekedett, hogy a megjelenése után nem sokkal kibővítették egy teljes albumnyira, és újranyomták. A mai napig úgy érzem, hogy a huszonhárom éves énekesnő azon nyújtotta karrierje eddigi legjobb teljesítményét. A korábbi útkeresős lemezek után megtalálta azt a zömmel darkwave-ből és szintipopból, valamint egy nagyon pici indusztriálból táplálkozó hangzást, amihez a rendkívül karakteres, mély hangja kiválóan illik. Emiatt kissé sajnáltam is, hogy a tavalyi, Conatus című albumán már másfele mozdult el; nekem azon túl erős volt már a produceri jelenlét, eltűnt a dalokból a spontán ártatlanság. Mindazonáltal egy jó koncertfellépés ettől még simán benne volt a levegőben – ráadásul az énekesnő melankolikus, szomorkás hangulatú dalaihoz hirtelen az időjárás is igazodott.

Képek és videó: Szentpéteri Roland

A várakozásoknak megfelelően a performansz jó is volt, de azért a végére jól látszott, hogy Zola Jesus egyelőre még sokkal erősebb a stúdióban, a színpadon pedig esetlen, de hát egy ilyen fiatal nőtől alighanem igazságtalanság is lett volna elvárni vérprofi határozottságot. Az viszont már jogos kérdés, hogy miért tesznek be közvetlen mögé hegedűlni egy nála sokkal dögösebb nőt, illetve a dobos miért mozog annyit, mint az egész zenekar összesen (volt még egy ember a billentyűk mögött is), így ugyanis a közönség – legalábbis, ahol én álltam – akarva akaratlan a dobost nézte leginkább, aki végig nagyon együtt élt a zenével. A többiek Zola Jesusszal egyetemben egy helyben álltak, illetve azért az énekesnő néha járkált fel-alá, és igyekezett olykor imitálni a dobos mozgását, de nagyon bénán, bárcsak ne tette volna. A ruháját meg pláne nem értettem, a kilencvenes évek trance díváit juttatta eszembe, komolyan.

Ez a vizuális összkép az első perctől az utolsóig nem változott, és ez bőven elég lett volna ahhoz, hogy egy magamfajta ember gúnyt űzzön az egész koncertből, de Zola Jesus élőben is gyönyörűen énekel (az ember el sem hinné, hogy az a kis szőke csaj ilyen hangokat tud kiadni), és ez igazából képes volt kompenzálni minden külsőségbeli gyengeséget. Jobbára a már említett Stridulum II- és Conatus-lemezek számait adta elő, eleinte a lassabbakat, majd később a tempósabb, négynegyedesebb témákat, így a legvégére valamelyest fel is pörgött a koncert, és igazából pont akkor ért véget, amikor rendesen meg lehetett volna mozgatni a közönséget. Úgyhogy, az továbbra is látszik, hogy Zola Jesus nagyon tehetséges, nem kizárt, hogy elképesztő jövő előtt áll, de azért még személyiségben fel kell nőnie egy tisztességes színpadi performanszhoz, és nem ártana neki egy megfelelőbb kísérőzenekar sem. (Háromnegyed.)

Zola Jesus live @ A38

További fotókat találsz a koncertről a Facebookos galériánkban!