A kísérleti színtéren monopol helyzetben lévő Raster-Noton kiadó 2008 végén indult Unun-sorozata bakelitekre specializálódik ep terjedelemben, és a periódusos rendszer 111-119. elemszámával rendelkező kémiai elemek nevét kölcsönzi kilenc megjelenéséhez, melyből eddig az első négy látott napvilágot. Ennél érdekesebb, vagy figyelemfelkeltőbb azonban, hogy ebből a négy kiadványból hármat igencsak ismeretlennek tűnő szerzők prezentálnak, noha némi webes kutatás után azért kiderül, hogy egyikőjük sem tegnap óta foglalkozik ezzel. Ők név szerint NHK (R-N 111: Unununium | Matsunaga/Munehiro), Grischa Lichtenberger (R-N 112: Ununbium | ~Treibgut) és AOKI Takamasa (R-N 113: Ununtrium | Rn-Rhythm-Variations), illetve 2009 novemberében negyedikként az a Mika Vainio csatlakozott be (R-N 114: Ununquadium | Vandal EP), aki még a kísérleti zene első generációjából érkezett, és ismerhetjük többek közt a Kultblog több szerkesztője részéről is joggal magasztalt Ø-projektjéről, vagy az Ilpo Väisänennel közösen vitt Pan Sonicból.

A négy kiadványban az a legszebb, és válik ezáltal az Unun-sorozat a jövőben várakozásokkal telivé, hogy mind a négy művész más és más aspektusból próbálja értelmezni az experimentalizmust. Grischa Lichtenberger például fémes gépzajokat és glitches effekteket használ, így a zenéi, ha ritmikájukban nem is nyújtanak semmi kiemelkedőt, de absztrakt “melódiákban” gazdagok, ráadásul a Callipso című számmal egy pillanatnyi megnyugvást is tud nyújtani az elszabadult darálás közben. Ezzel szemben az osakai AOKI Takamasa az ütemet variálja, és interpretálja az aktuális UK bass ritmusképleteket minimalista zajhullámokra és éteri ambientre, az Rn2-09 Pt1 + Pt2-ban eseti vokálszilánkokkal is megélesítve. NHK repepitív, hipnotikus blokkokkal próbál valamiféle mechanikus, idegenszerű atmoszférát teremteni, ahol az emberi létezésnek helye nincs. A legbrutálisabb hatást pedig Mika Vainio éri el, aki kifejezetten agresszív kakofóniavihart ereszt szabadjára négy felvételben, ami tételről tételre alakul át fokozatosan indusztriálszerű struktúrából dubsteppé, majd végül egy rettentően félelmetes techno darabban ölt végső alakot.

A kísérleti zene rég volt ennyire izgalmas.

Mika Vainio – Barbarians