Még éppen kisatírozzuk a 2010-es listáról az utolsó lemezeket, de fejben már 2011 folyásán pörgünk. Jó okkal, hiszen már most tucatnyi olyan kiadvány érkezéséről tudunk, amely sejteti, hogy 2011-ben sem hagyjuk lógni a füleseket és némán a hangfalakat.
A Cut Copy nevű ausztrál szintipop szentháromság az In Ghost Colours című, 2008-as toplistás lemezének a sikerét szeretné megismételni, s ha a februárban megjelenő Zonoscope vélhetően nem is lesz akkora közönségcsalogató, mint a nagy előd, arra minden bizonnyal van esély, hogy az életművet felülmúlja. A zenekar különböző interjúkban már elárult annyit az új albumról, hogy rockosabb lesz és nem fogja oly mértékben követni a popzenei sémákat, mint a korábbi kiadványaik – például nem titok már, hogy a zárószám egy epikus méretű, tizenhatperces rockszimfónia. Emiatt én nem merném azt mondani, hogy ismét egy jól fütyörészhető-dalolható, vidám hangvételű, tavaszi lemezre kell számítani, sőt, kifejezetten örülnék is, ha nem az In Ghost Colours puszta megismétlése lenne a Zonoscope. Muszáj lesz meghallgatni.
Tovább haladva a kereskedelmibb vonalon, ugyancsak megkerülhetetlen lesz Jamie XX remixalbuma, amin Gil-Scott Heron tavalyi nagy visszatérését szedi darabokra és rakja össze újra. A New York Is Killing Me kislemez már most kirobbanthatatlan a lejátszómból, mindazonáltal remélem, hogy az XX-re jellemző gitárjátékok és Jamie sajátos dubstep világa mellett valami további pluszt is tartalmazni fog a kiadvány. Akár négynegyedeket, akár valami más kompozíciót, szokatlan hangokat, vagy absztraktabb elképzeléseket, tök mindegy, csak ne ugyanarra a sémára épüljenek az átiratok. Remixalbum fronton szintén várós az áprilisra belőtt Pantha Du Prince-kollekció, ami a nagysikerű Black Noise-t helyezi nagyítólencse alá egy halom producer segédletével. Én ugyan nehezen képzelem el, hogy megismételné az eredeti album nagyságát, ezért főleg arra számítok, hogy minimaltechno kompozíciók helyett más stílusokban lenne prezentálva a gyűjtemény, mondjuk dubstepben.
S, ha már dubstep, akkor egyértelmű, hogy az új Kode9-albumot mindenképpen le kell majd ellenőrizni, noha nem tudom, hogy mire kell számítanom. Kode9-t én inkább jelenségnek érzem, semmint művésznek: a nemrég megjelent könyve, illetve a Hyperdubnál folytatott kiváló marketingstratégiája nálam a szakembert teszi fontosabbá a zeneszerző helyett. Meglátjuk; dj-ként mindenesetre tavaly bevált, a DJ-Kicks mixe kellemes darab lett (jó belépő a stílusba a nem dubstepeseknek), vagyis lehet, hogy az új szerzői lemez is tartogat meglepetéseket. Jobban megdobban viszont a szívem, ha Ramadanman nevét hallom, akinek az utóbbi időben nagyon jó zenéi vannak, és nyáron húsz ember a Hungexpón is láthatta, hogy dj-nek sem utolsó. Márciusban ő mixeli a Fabriclive 56-ot, ami ha olyan lesz, mint a budapesti szettje, akkor nagyon nagy kinccsel gazdagszik a formátum. Persze biztos vagyok abban is, hogy sok exkluzív számot is rárak majd.
Maradva a stílusban: mozgalmas évet tervez The Bug is, aki a mellett, hogy esetleg összerakja a King Midas Sound remixalbumot, egy sokkal fontosabb projektet is pörget. Vélhetően tavasszal érkezik az Adrian Sherwooddal írt dub albuma, ami talán az egyik legkiemeltebb megjelenés a listámon. Bele se merek gondolni, hogy a két géniusz találkozása milyen féreglyukat nyit majd a zenében. Ráadásul az albumot a Ninja Tune adja majd ki, ahol amúgy is nagyon mozgalmas évnek nézünk elébe. Márciusban visszatér Wagon Christ, a tavasz további részében pedig úgy tűnik, hogy lesz egy új Amon Tobin és Toddla T album is, az év hátralévő évszakjaiban meg nem elképzelhetetlen, hogy a Coldcut, a Cinematic Orchestra és Roots Manuva is új nagylemezzel rukkol elő, a kisebb nevekről nem is beszélve (mint Fink). Érdemes figyelni a Big Dadára is: a Paris Suit Yourself és DELS ígéretes előadóknak tűnnek. A Ninja által terjesztett Brainfeeder is izgalmas dolgoknak néz elébe: februárban debütál a húszéves Austin Peralta egy mindennél komolyabb jazzlemezzel.
Visszakanyarodva rockzenei mélységekbe, ebben a szcénában is várhatóak érdekességek . Már a nyakunkon az új Mogwai, és a skót zenekar eddig nem nagyon hibázott. A Hardcore Will Never Die, But You Will cím ráadásul igencsak csalogató; február 14 a hivatalos megjelenési dátum. Emellett még január végén megjelenik a Seefeel új albuma, ami majdnem tizenöt év kihagyás után lesz az első. A brit ambient/shoegaze/techno zenekar 2010-ben egy ep-vel tért vissza, ami egyaránt idézte fel a Mount Kimbie-féle posztdubstepet és a kilencvenes évek szomorkás, cipőbámulós rockját, nagyon várjuk a teljes anyagot. S, ha minden igaz, egy új M83 gyűjtemény is napvilágot lát valamikor az évben (feltehetőleg nyáron, vagy kora ősszel), amivel szemben azért nagyok az elvárásaink, mert a legutóbbi kiadvány nem hozta azt, amit a szerző korábbi mérföldkőnek számító anyagai.