Beszállt a Hyperdub a footwork bizniszbe, ráadásul nem is akármilyen nevekkel: márciusban a műfaj óriásától, a chicagói DJ Rashadtól adtak ki egy megapakkot, a napokban pedig magától Kode9-tól. Leellenőriztük őket, kritikák.
DJ Rashad tavaly nyári debütalbuma kapcsán azt írtam a decemberi évértékelésemben a footworkről, hogy “egy kiforrott, eredetien megszólaló, jó ötleteket időszerűen kifejező, karakteres zenei ágazattá vált”, amit idén csak erősíthet az a tény, hogy számos európai kiadó elkezdett komolyabban foglalkozni vele. A britektől kezdve egészen Oroszországig érnek azon előadók, akik egyre több inspirációt merítenek a footworkből, miközben a Planet Mu tovább folytatja a chicagói színtér dokumentációját (májusban érkezik RP Boo debütalbuma), és mostanság a Hyperdub is ismerkedik az irányzattal: márciusban magát DJ Rashadot igazolták le egy négyszámos EP erejéig, áprilisban pedig a kiadó alapítója, Kode9 adta ki az első ilyen zenéit.
A Rollin’ című összeállítás DJ Rashadtól meglehetősen érdekes darab. Meglepő módon rengeteg angol hatás van benne: a Let It Go például korai jungle-t próbálgat footwork ritmusképleteken, az eredmény viszont közel sem olyan, mint például a Dream Continuum tavalyi EP-je, amelyen Machinedrum és Om Unit szintén hasonlóval kísérletezett. A Drums Please-ben is van valami különös, a dobokat mintha korai indusztriál, vagy punk zenékből hangmintázták volna ki (DJ Rashad ezt a számot közösen jegyzi Mannyvel), a melódia ráadásul inkább a UK bass-ben találhatóakhoz áll közelebb. A kiadvány másik két felvétele, a címadó Rollin’, illetve a DJ Spinnel közösen szerzett Broken Heart hagyományosabb zenék, a vokálkiemelések soul/r&b hatást kölcsönöznek nekik a tengerentúli sztenderdeknek megfelelően. (Négyes.)
DJ Rashad & DJ Manny – Drums Please
Ezek után könnyen lehetne azt hinni, hogy Kode9 12″-ese, a Xingfu Lu valami hasonló lenne, de nagyon nem. S én épp ezért találom a szerző két zenéjét sokkal nehezebben befogadhatónak. Agyasabb munkák ezek, komplexitásukban sokkal jobban reflektálnak arra a mozgalomra, ami az utóbbi években a dubstepből kiindulva eljuttatta a modern brit elektronikus zenét abba a hipermutációba, amely fázisban épp van. Viszont itt az arányok elcsúsznak: bár Kode9 rendesen megmutatja, hogy ő is tud footworköt írni, ebből a bakelitből nagyon hiányzik az a lazaság és könnyedség, ami egyébként ezeket a 150-160 bpm-en pörgő zenéket emészthetővé tudnák tenni. A Xingfu Lu hosszában csak fele DJ Rashad munkájának, mégis sokkal többnek tűnik, és emiatt sokadik hallgatás után igencsak fárasztó. Pont a szórakozás hiányzik belőle, holott ezeknek a zenéknek nem kellene ennyire megfeszítettnek lenniük. (Hármas.)